Lykke_Out-, Inside

A hangok eltorzultak és kivehetetlenné váltak, ahogy a bágyadtság egyre jobban szemére nehezedett. A világ egyre szűkült, de szeme önkéntelenül mozgásban volt, mint mikor a villamoson utazó ember követi a szemével az előtte elhaladó épületeket.

Minden egyes pillanat szinte már fájt, fáradtságtól égő szemének, de tekintetét semmiért le nem vette volna az őszi szélben kavargó levelekről és a vad táncot járó faágakról.

Szája mosolyra görbült, kiszáradt szeme pedig elhomályosodott.

Lehunyta a szemét.

Öntudatához érve érezni kezdte a kezdetet. Hiszen kezdetben csend és sötétség vala.

Mikor újra kinyitotta a szemét, ismét látta a fákat. Fákat a semmi közepén, itt-ott, elszórtan.

Mind más dalt énekeltek a szélnek, aki ezért cserébe mindnyájunkat táncba vitte.

Ő pedig csak ült, egy karosszékben ringatózva és nézte ezt az örökkön örökké tartó táncot.

Ölében egy kendermagos tyúk pihegett. Gyengéden simogatni kezdte a madarat, s közben könnyek kezdtek potyogni sárszínű szeméből.

Előre hátra ringatózott a székben, s amíg a szél letörölte arcáról a könnyeket, hagyta hogy átjárja őt az Érzés. Az, amit úgy hívnak boldogság.