Frifinnelse_Inside

Nalilito bódultan ücsörgött a foltos műtőasztalon. Lábait himbálta  előre hátra, szemével pedig hol jobb, hogy bal lábának mozgását figyelte, amitől csak még inkább szédülni kezdett. Gyomra enyhén morgott, amivel azt jelezte hogy talán nem volt túl jó ötlet éhgyomorra meginni egy fél üveg wiskit. A lány fél szemével a sarokban lévő, félig teli üvegre sandított, majd talpra ugrott és erősen kapaszkodva az asztal szélébe várta, hogy vissza nyerje egyensúlyát. Mikor már nagyjából késznek érezte magát az indulásra, vett pár nagy levegőt és elrugaszkodott. A cellák felé indult. Végig imbolygott a zárkák ajtajai előtt, megkocoktatva zárjukat, hogy felverje álmukból pajtársait. Az egyik előtt megállt, s míg szeme hozzászokott a sötétséghez, le sem vette tekintetét a sarokban gubbasztó fiúról. Mikor az észrevette, félelmében nyüszíteni kezdett, mint valami megfélelmlített állat. Nalilito mélyen magába szívta a cellából áradó félelmet és a hideg rácsokra hajtotta homlokát.

-Egyszer vége lesz Ukjent... Ezt megígérhetem... - mondta halkan, mintha csak egy anya lenne, aki gyermekét próbálja nyugtatgatni.

Egy mély lélegzet, majd arcizmai megfeszültek, s kemény hangon folytatta:

-De nem ma...

Tovább lépdelt bizonytalan lábanim, mindegyik rács mögé bekukucskálva. Lépteit nemsokkal később ismert lelassította, s belesett egy, a többihez hasonló, sötét cellába. Egy női alak ült odabent. Felhúzott térdeire ráhajtotta fejét. Ében haja úgy omlott hátára s vállára, mintha csak védelmezni akarná őt hátulról.

-Psykisk Missbruk... - suttogta be Nalilito a rácsok között. -Van kedven játszani velem?

A lány alig láthatóan megrázta a fejét. Ekkor Nalilito kinyititta a cella ajtaját és beljebb hatolt a sötétségbe.

-Tudod, hogy nem szeretlek erőszakkal kivinni innen. Kérlek álj fel, fogd meg a kezemet és kövess. - mondta, majd oda nyújtotta a lány felé kezét.

Psykisk Missbruk megragadta és az alkalmat kihasználva a föld felé rántotta Nalilitot. Ám Nalilito tapasztaltabb volt, mintsem hogy egy ilyen egyszerű trükknek bedőljön. Jól tudta hogy ez lesz, ám titkon mégis azt remélte, hogy nem kell ismét a drága szert rá pazarolnia.

A szabad kezében lévő fecskendőt Psykisk Missbrukba döfte és bele fecskendezte a benne található folyadékot. Az pár másodperc után kifejtette hatását és az eddig rúgkapálódzó lány most mély álomba merülve terült el a földön.

A feladat nem volt egyszerű... Átcipelni egy eszméletlen női testet a cellából a Lekeplassba, miközben ő maga sem volt teljesen józan. De sikerült. Végtagjait a műtő asztalhoz szíjazta, majd míg magához nem tért, egy tálcára különböző eszközöket és pár vegyszert helyezett ki.

-Már nem győztem kivárni, mikor ébredsz fel. - mondta Nalilito selymes hangon.

Itt-ott végig simította a kikötözött lány karját, közben elégedett mosoly ült ki arcára.

-Nem mondasz semmit? - csóválta meg a fejét.

-Ugyan mit mondjak? - kérdezett vissza Psykisk Missbruk gúnyosan.

Nalilito megvonta a vállát.

-Mi jár a fejedben?

Psykisk Missbruk nem válaszolt, csak nézett megvetően.

Nalilito, száját összeszorítva megcsóválta a fejét.

-Ahogyan sejtettem. Nincs benned semmi értelem. Csupán a nagy szád és az egód.

Itt egy pillanatra habozott, majd elégedett hangvételben folytatta:

-De fejlődő képes vagy. És ezt tudod hogy honnan tudom?

Psykisk Missbruk még mindig hallgatott, ám egyre nehezebben állta a lány tekintetét.

-Onnan, hogy most befogtad a pofádat! - harsan fel Nalilito hangja, mely élesen csengve pattant vissza a csempézett falakról. -Felfogtad, hogy felesleges a szádat jártatnod. Mert azok mind csak üres szavak lennének... Mint mindig...

Végig simította arcának vonalát, majd így fejezte be:

-Ám még van mit faragnunk az egódon.