Fine tårer_Inside

Nalilito Grieg - In the Hall of the Mountain King-jét dudorászva baktatott le a végtelennek tűnő, sötét csigalépcsőkön. Gyermeki mosoly ült ki arcára, mikor eszébe jutott, mi várhatja odalent.
Nemsokára újra játszhat játékaival és örömeit megoszthatja játszópajtársával is, aki odalent várt rá.
Minden gyerek más más játékokkal szeret játszani. Ki babákkal, ki autókkal.
Bár Nalilito már betöltötte a 17. életévét is, eléggé gyermeknek érezte magát ahhoz, hogy fenntartsa  a jogot az önfeledt játékra.
Nalilito játékainak jórészét pengék, kések, szögek és kapácsok tették ki, de akadtak közöttük különböző méretű kötelek, madzagok, ragasztó-, anyag- és szalag darabok is, melyekkel játszótársának szerzett jobb játék élményeket.

Minél mélyebben járt Nalilito, minél közelebb járt a vastag, rozsdás lakattal lezárt ajtóhoz, annál jobban vert a szíve. Az utolsó lépcsőfoknál már majdnem kiugrott a helyéről, és mikor megérintette a lepattogzott festékréteget, egyszerre csak elcsendesedett... Lehunyta két szemét, és vett egy mély levegőt,hogy teljesen megnyugodjon. Végigsimította a vastag vasból készült ajtókat, melyek magukba zártak minden rettegést és fájdalmas kilátást, ami odabent született.
A kis kulcsot, melytől sosem vált meg, a vaskos lakatba dugta. Miután elfordította, a lakat egy nagy kattanással Nalilito kezében maradt. Már éppen zsebre szerette volna tenni, mikor egy fantasztikus ötlete támadt. A vaskos kapukon ugyan olyan nyugodt léptekkel lépett át, mint ahogyan a lépcsőn is tette. Ellenőrizte, hogy rendesen vissza zárta-e az ajtót, és mikor erről megbizonyosodott, minden erejét latba vetve, a falból kitüremkedő egyik fém csőhöz verte a nagy lakatot. Majd ugyan ezt tette a soron következővel is. Majd a következővel és azt azután következővel is. Minél rövidebb lett a folyosó, annál több ötlete lett Nalilitonak. Egy pillanatban felderült az arca és dudorászni kezdett. A dudorászásból suttogás lett, a suttogásból pedig éneklés.

- "Sad søndag ventet jeg på hundre hvite blomster med min kjære kirkebønn. Søndag morgen, sovende drømmer, jeg fikk prisen på din beklager uten deg. Siden da er tristhet alltid på søndag, tårer er bare en drink, mitt brød er lei meg."

Nem volt biztos benne, hogy a szöveget jól fordította, de tudta mit jelent és tudta, hogy pajtársa is érti és hallja a dalt. Közben elért a folyosó végére és egy kicsi, aranyozott kulccsal kinyitotta a tölgyfaajtót. Amint belépett lágy hangon, a dallamot elnyújtva így fejezte be:

-"Sad søndag..." - mosolyogva lehajolt és benézett az aprócska, sötét lyukba, melynek egyik sarkában valami mozgást látott.
-Ukjeeent.. - szólat meg kedves, lágy hangon. -Így vasárnap délután arra gondoltam, talán lenne kedved egy kicsit játszani. Már olyan játszottunk... mennyi ideje is? Már majnem egy hete utoljára... Sajnálom, hogy ennyire elhanyagoltalak, de rengeteg dolgom volt... -mondta kissé csalódott hangon. -De most itt vagyok és csak a tiéd erre jó pár órára.

Nalilito ekkor odasétált egy sárga, barna és vöröses foltokkal tarkított függönyhöz ami ketté szelte a hatalmas szobát... Végig nézett az éppen feltáruló látványon, majd sikítozva, fanatikus kacajban tört ki:

-Nem... Egyszerűen nem... Nem tudok... választani, hogy mivel szórakoztassalak téged... -mondta a lány erősen zihálva a nevetéstől. Őszinte és boldog mosollyal az arcán fordult oda a még mindig sarokban gubbasztó Ukjenthez:
-Mond, te mit szeretnél? Megengedem, hogy te válassz játékot.
Ukjent motyogott valamit az orra alatt, de Nalilito nem értette.
-Ne légy ennyire félénk. Mond csak bátran. Hiszen már több mint egy hónapja itt vagy. Eddig te tartod a rekordot. A többiek sajnos mind csak egy-két hétig bírták... Megillet tehát, hogy te válassz!

-Azt... Azt akarom... -mondta most már félig hallhatóan. -Azt akarom, hogy végre megdögölj és a pokol tüzében pusztulj te átkozott ribanc! - ordította végül Ukjent.
Nalilito először lágyan  oldalra hajtott fejjel nézte őt, majd elmosolyodott és a tekintete sötétebb lett mint maga a sötétség. Lassan elindult a rácsok felé és mikor megérintette azokat jéghideg ujjaival, csak ennyit mondott:
-Rossz válasz! -majd elővett egy állatokon használatos altató lövedéket tartalmazó fegyvert, és rálőtt Ukjentre.

Mikor felébredt, a kínpadhoz volt kötözve, melyen oly sokszor folyt már vére. Nalilito dudorászva válogatott a szekrényében, mikor is így szólt:
-A jóégnek hála, hogy végre felébredtél. Amíg szunyókáltál, addig *szám* féle játékot találtam ki neked. Fel is írtam őket a jegyzet füzetembe, hogy egyet se felejtsek ki. Látod? Itt van mind.
-majd Ukjent arcába nyomott egy koszos papírokból álló jegyzetfüzetet, amin a lány olvashatatlan írása volt.
-Mivel te nem tudtál választani, ezért úgy döntöttem, hogy sorban fogunk haladni. -monda Nalilito lelkesen. -Szóóóval... Elsőnek talán kezdhetnénk valami egyszerűvel. Én arra az aranyos kis eszközre gondoltam. Tudod... amibe bele kell dugnod az ujjadat és letépi a körmödet. -mosolyodott el Nalilito. -De még választhatsz. Ma kifejezetten jó kedvemben vagyok.
Ukjent makacsul elfordította a fejét és nem szólt egy szót sem.
-Ahogy gondolod kedvesem. -mondta, majd a sarokból kihúzott egy különös fém  szerkezetet, mellyel Ukjent már találkozott egyszer.
-Meg emlékszel, hogy kell használni, igaz? - mosolyodott el kajánul a lány.
Ám Ukjent még mindig nem reagált. Ekkor Nalilito egy aprócska, fiókos szekrényhez lépett.
-Kedvem támadt egy kis muzsikához. Ugye nem bánod, ha beteszek egy kis Chopint? Csak egy perc az egész, és máris felfrissítem az emlékeidet.
Nemsokára tényleg felhangzott Chopin - Nocturne op. 9 No. 2 -je. Nalilito könnyeden, szinte táncolva lépett oda a megbilincselt Ukjenthez. Száját mosolyra görbítve ragadta meg erőszakosan kezét és helyezte bele ujját az erre kijelölt két fém közé. Nalilito ismét elmosolyodott, pördült egyet-kettőt majd teljes erejéből rácsapott a karra, mely tiszta erőből leszakította Ukjent ujjáról a körmét. A fiú próbálta nem kimutatni a fájdalmát, ám ez csak nagy nehézségek árán sikerült neki.
-Egy... -duruzsolta a lány Ukjent fülébe. Majd kuncogni kezdett, amitől bárkit kirázott volna a hideg. Nalilito egymás után kényszerítette le a körmöket Ukjent ujjairól. Néha-néha, mikor a fiú meg akarta őrizni méltóságát és próbálta csöndben eltűrni a kínzást, Nalilito direkt gyengébben ütött, hogy csak felszakítsa, de ki ne tépje a körömágyból a rugalmas szaru lemezt. Ilyenkor hogy még jobban "élvezze" Ukjent a dolgot, kézzel tépte le körmeit.
A fiú egyszer hősiesen tűrte kínzója játékát, másszor pedig toporzékolva, mint egy kisgyerek, próbált szabadulni béklyóiból. Közben a lány drága szavakkal sanyargatta Ukjent lelkét, felhánytorgatva múltban elkövetett hibáit, mely miatt most bűnhődik és melyeknek csak ők ketten voltak tudatában már.
Mikor Nalilito már mind a 10 körméről lekapta Ukjentet, lerogyott a kínpad mellé és felsóhajtott.
-Gondoltál valaha is a halálra, mint megoldásra Ukjent?
-Az elmúlt hónapban többször, mint bárki más ezen a földön.
Nalilito kuncogott, majd így folytatta:
-Kötve hiszem. De... Még mind ezek előtt. Valamikor... Akár csak egyszer is... Megfordult a fejedben, hogy mennyivel könnyebb lenne az életed, ha...
-Soha!
-Soha?
-Soha... - mondtam, majd egy pár percig cseng ült meg a hatalmas helyiségben, melyhez foghatót csak akkor hallott az ember, mikor üresen állt.
A csendet végül Nalilito törte meg:
-Tudod...Sokszor elgondolkodom azon, hogy mi legyen az életemmel. Nagy a dilemma. Legyek-e tipikus következménye egy olyan helyzetnek, amelyben vagyok, és válljak eggyé az anyafölddel saját kezem által, vagy legyek kivétel és fogadjam el nyomorult sorsomat, éljek 1000 évig feszélyezettségben és törődjek bele, hogy az Isten ilyennek teremtett?!